VOCOlinc a kedvező árú HomeKit megoldás

Ahogy egyre népszerűbbé válik az Apple HomeKit megoldása, úgy egyre több gyártó kezd el HomeKit kompatibilis eszközöket gyártani. Ám azonban ezek jellemzően zsebbe nyúlósak voltak, ezidáig.

Az Apple kezdetben eléggé vas szigorral kezelte a HomeKit rendszert, ami miatt sokáig alig volt támogatott eszköz. Szerencsére az utóbbi pár évben enyhített, így egyre több gyártó nyitott a platform felé, miközben az Apple által megkövetelt minőség továbbra is adott maradt. Persze, mint minden Apple-höz köthető megoldásnak, a HomeKit eszközöknek is megvolt az ára. Szerencsére az egyre több gyártó között kialakuló árverseny miatt, mára már ki lehet fogni egészen kedvező termékeket (bizonyos kompromisszumok mellett).

De miért is jó a HomeKit?

A HomeKit egy lokális wifi, bluetooth vagy egyéb kommunikációval működő okos eszközöket kiszolgáló és vezérlő szoftveres megoldás. A HomeKit alá párosított eszköz teljes egészében a HomeKit alkalmazásban kezelhető, a gyártó saját megoldás helyett, nem kell tehát többé külön-külön alkalmazásokkal bíbelődni (persze vannak kivételek, illetve sokszor ad annyi pluszt a gyártói alkalmazás, hogy megéri néha napján elővenni). A HomeKit többféle eszköz típust kezel melyeket direktben vezérelhetünk, de HomePod, Apple TV esetleg valamilyen iOS eszköz beiktatásával automatizálhatunk, távolról irányíthatunk. Ráadásul egyre több nagy okos otthon rendszer is elkezdte támogatni, így nagy benne a potenciál. Tehát annak, aki Apple okos eszközökkel rendelkezik, a HomeKit egy nagyon jó belépési pont; mindössze egy iOS és egy kompatibilis okos eszköz kell az induláshoz.

VOCOlinc

A VOCOlinc egy kínai cég, mely nemrégiben jelent meg az európai piacon minőségi termékeivel. Fő céljuk, hogy megkönnyítsék a felhasználók hétköznapjait okos eszközök segítségével, legyen szó világításról, levegőminőségről vagy biztonságtechnikáról, mindezt kedvező áron. A VOCOlinc termékeinek többsége a HomeKit mellett támogatja a Google és az Amazon megoldását is.

 

VOCOlinc VP3 okos konnektor

Az első termék amit a VOCOlinc-től kézhez kaptam, egy WiFi-s okos dugalj. A dobozolása letisztult, a Xiaomi vagy Aqara termékeit idéző külcsínt kapott. Maga a termék is minőségi darab; jó a termék megjelenése és az anyaghasználat is rendben van, tényleg az előző kettő magasságába helyezném. A beüzemelés a gyári alkalmazással a szokásos módon történik, azaz a WiFi adatok megadását követően felcsatlakozik az eszközre. Az egyes státuszokról egy a burkolatba rejtett zöld LED tájékoztat. HomeKit párosításhoz a használati útmutatóban, vagy magán az eszközön is elhelyezett QR kód lesz segítségünkre.

Beüzemelés után akár a készülék gombjával, HomeKit alatt, hanggal, vagy akár a mobil alkalmazásról vezérelhetjük a maximum 10A terhelhetőségű okos dugaljat. A mobil felület nincs túlbonyolítva – egyúttal nem is a legszebb, amit láttunk –, ugyanakkor funkciókban bővelkedik. Kapunk visszaszámláló módot, beállíthatunk automata újraindítást, időzíthetőséget és a legfontosabb, hogy kapunk fogyasztás mérést is. Ez utóbbinál ráadásul megadhatunk egységnyi árat, mely alapján kiszámolja a költségünket éves, havi és napi bontásban, melyet grafikonon is mutat. Ezeken felül az eszközeinket szobákba, illetve csoportokba rendezhetjük. Az eszköz túlmelegedés védelemmel is el van látva.

A termék beállítása és az adatok lekérése villámgyors, ahogy a ki és be kapcsolás is, legyen szó helyi hálózatról, vagy felhős kapcsolatról. Ebben sok egyéb gyártót maga mögé utasít. Ezen felül támogatja a Google és Amazon okos otthon rendszereket, így nem csak HomeKit-re hagyatkozhatunk. Viszont ha automatizálni akarjuk VOCOlinc eszközeinket, akkor mindenképpen valamelyikre szükség lesz az előbb említettek közül.

VOCOlinc VS1 nyitásérzékelő

A második termék, amit megvizsgáltam egy Bluetooth (BLE 5.0) nyitásérzékelő. Erről ugyancsak elmondható a minőségi csomagolás és anyaghasználat, melynél külön dicséret illeti a tervezőket: a szenzor mindkét oldalán jelölik az érzékelési pontokat, tehát mindegy melyik oldalára tesszük a mágnest. Ugyancsak megemlíteném a könnyen hozzáférhető párosító gombot és az azt körül ölelő zöld LED-es visszajelző gyűrűt, mely az aktuális állapotról ad visszajelzést jól látható módon. Ez hasznos lehet, hiszen az eszköz egy CR2032 elemről működik, igaz akár 6-8 hónapot is kibír. A készülék amúgy kialakítását tekintve praktikus méretekkel rendelkezik; nem pici, ugyanakkor a laposabb kialakítás alig nagyobb az Aqara szenzoránál.

A szenzor eléggé érzékeny a mágnesre, ezért légvonalban mérve 3,5 cm távolságról már jelzett. Ez jó akkor, amikor nem pontos az elhelyezés – például ajtók esetében –, viszont bukó ablaknál a túl kis távolság esetén lehet nem jelzi azt nyitottnak. Ezért az eszköz inkább tényleges nyitás érzékelőnek ajánlott inkább, ahol a bukó állapot még elfogadható: ilyen lehet egy egyszerűbb riasztási automatizáció. Gyengébb mágnessel persze az érzékelési távolság csökkenthető.

A felszereléshez és beüzemeléshez a csomagban kapunk két adagnyi 3M kétoldalú ragasztót és egy CR2032 elemet. Itt megint csak jó pont a tervezőknek, mivel a ragaszási pontot úgy alakították ki, hogy az eszközben könnyen elemet lehessen cserélni: az elemet tartó csavaros fedélre kell tenni a ragasztót, így az eszköz elforgatásával az leszedhetővé válik, míg előbbi a falon marad. Élettartamra a gyártó nagyjából 10 000 ciklust becsül, ami felhasználástól függően akár 10 év is lehet, szóval jónak mondható.

Fontos megjegyezni, hogy az eszköz jelenleg csak Apple készülékekkel használható, ugyanis csak HomeKit vagy az iOS VOCOlinc app alá társítható, Android nem támogatott.

 

Összefoglalva

A VOCOlinc bár még ismeretlen márka, a termékeikre nem lehet panasz: megfelelő tudást és minőséget kínálnak nagyon kedvező áron. A tesztben említett eszközök egyike se kerül többe 10 000 Ft-nál, ami HomeKit viszonylatban nagyon jónak mondható, főleg ha figyelembe vesszük a kapott tudást. Annak tehát bátran ajánlható, aki az Apple rendszerére épít és kedvező áron akar jó minőségű eszközökhöz jutni. Negatívumként a gyengébb Androidos támogatást lehet felhozni, illetve a – szerepét ugyan betöltő – gyártói alkalmazást, mely kevésbé kiforrott a konkurensekéhez képest. Bár ez utóbbi akkor nem probléma, ha HomeKit alatt használjuk az eszközöket. Ha úgy tekintünk ezekre az eszközökre, hogy direkt HomeKit alá készülnek, akkor méltó kihívói a drágább megoldásoknak.

 

A fenti termékek az alábbi oldalon vásárolhatóak meg – több mással egyetemben:

https://www.vocolinc.hu/p/484/okos-konnektor-vocolinc-vp3-set
https://www.vocolinc.hu/p/761/okos-konnektor-vocolinc-vp3-set
https://www.vocolinc.hu/p/601/okos-erzekelo-vs1-szett

 

Ezeket ás más eszközöket a Tech2 is tesztelte, amit itt tudtok megnézni:

Kövess minket!
, , , , , ,

About Virág Zoltán

Meetup szervező, előadó és okosotthon blogger. Szabadidőben otthonát és kertjét automatizálja, ezen felül kütyümániás alkalmazás fejlesztő.
View all posts by Virág Zoltán →