Hálószoba Legrand Netatmo-val!

Költözés, felújítás után adott lehet a helyzet, hogy az ember vágyik arra, hogy a környezetét tovább alakítsa saját vagy esetleg az évek során használatból adódó igények alapján. Így voltunk mi is a feleségemmel, és úgy döntöttünk, hogy rendbe tesszük az egyik szobánkat. A hálószobára esett a választás, mert itt volt a legtöbb problémánk: szedett-vedett bútor, recsegő ágy, régi matrac, az áthidaló miatt nem lehetett felülni, csak szemből nyitott éjjeliszekrények… és még volt pár indok.
Szó, szót követett és a vége az lett, hogy asztalost hívtunk hogy segítsen nekünk ebben a vállalkozásban, mert konkrétan a teljes szobát átalakítottuk a fejünkben és ennek szerves része volt a világítás is és a 2 motoros redőny is.

Az ágy 3 világítótestet kapott: 2 olvasó lámpát és egy fejtámla mögötti LED szalagot. Ez persze eddig semmi különös, aki járt már friss szállodában könnyen találkozhatott ilyen megoldásokkal (mi is onnan vettük). Ami viszont nem tetszett az ottani megoldásokban, hogy a kapcsolók recsegtek, mert annyi vezeték lógott rajtuk és feszültek a dobozban. Innen jött az ötlet, hogy erre a kérdésre van szebb és elegánsabb megoldás is: a Legrand Valena Life Netatmo-s mikromodul és a hozzá társítható vezeték nélküli, dupla kapcsoló!
Így jöhetett létre az, hogy egyik részről csak a kritikus vezeték-mennyiséget kellett beszerelni – ami mind tűzvédelmi okok, mind életvédelmi okok miatt előnyös lehet, ha ennyi fa veszi körül az embert -, másrészről legyen lehetőségünk a kapcsolókra különböző világításképeket beállítani, akár napszakonként különbözőt.

A beüzemelés során nagyon kellemes meglepetés ért: a Legrand központ és a hálószoba közt 2 ytong fal, 1 vasbeton födém és ~10 méter van légvonalban, ettől függetlenül megtalálták egymást az eszközök, gond nélkül, nem kellett jelismétlőt a rendszerbe iktatni. Futottam bele más Zigbee alapú megoldásba, ami nem tudott kisebb távolságot sem megugrani.

A világításképek is a szokásosnak mondható sémákat követték:

  • Csak a LED szalag: késő esti TV nézéshez.
  • Egyénileg vagy egyszerre kapcsolható olvasólámpák: némileg súlyozottabb, de adott oldalra koncentráltabb fényt biztosítanak.
  • Mennyezeti lámpa: ha igazán látni is szeretnénk mindent (is)
  • A redőnyök meg az ébredésben segítenek és védik a magánszféránkat!

Beépített eszközök:

  • 3x Legrand Világítás vezérlő Mikromodul (0 648 88)
  • 2x Legrand Valena Life Kettős Egypólusú vezeték nélküli kapcsoló (7 521 87)
  • 2x Legrand Valena Life vezetékes fényerőszabályzó kapcsoló (7 521 84)
  • 2x Legrand Valena Life redőny vezérlő, vezetékes (7 521 90)
  • 2x Legrand Valena Life Sínezett, gyermekvédett dugalj (7 531 22)
  • 2x EGLO Pasteri fali lámpa (95053)
  • 1x EGLO Pasteri csillár (95044)
  • 3 méter COB LED szalag, meleg fehér + tápegység
  • 2x IKEA Ledare E27 806 lm, melegfehér izzó
  • 1x IKEA Ledare E27 1055 lm, melegfehér izzó

Kövess minket!

About Galicz Miklós

Hobbista webfejlesztőből lett professzionális Senior Full Stack fejlesztő akinek középiskolai tárgy volt az okos otthon.
View all posts by Galicz Miklós →