Új Xiaomi boltok Európában

Tavaly a spanyolországi bolt nyitásával kezdte az Európai terjeszkedést a Xiaomi, melyet idén több is követ. Ilyen például a múlt héten átadott csehországi Xiaomi Store Prágában, ahol a telefonok és kiegészítők mellett, a legnépszerűbb önálló termékek is elérhetőek, mint például a légtisztító, roller vagy éppen a médialejátszó. De vajon mikor várhatóak a többi termékek?

A HelloXiaomi értesülései szerint májusban újabb boltokkal bővül a repertoár, ráadásul egyből kettővel. Sajnos kis hazánk ezúttal is kimarad, mivel az első Mi Store Párizsban május 22-én, majd a második pár nappal később (25-én) az olaszországi Milánóban nyitja meg kapuit a nagyközönség elött. Ezekben a boltokban a korábbi termékeken túl már a teljes ökoszisztéma bevezetésére is sor kerülhet, azaz elérhetőek lehetnek a Smart Home eszközök is.

Ez feltehetően azt is jelentheti, hogy megjelennek az EU szabványú hálózati csatlakozóval ellátott termékek. Reméljük egyúttal, hogy az eddig csak “Mainland China” beállítással elérhető eszközök a továbbiakban működhetnek EU szerveren is egy frissítést követően. Persze ezek csak találgatások, de szerencsére nem kell sokat aludni, hogy kiderüljön.

Kövess minket!
, , , , ,

About Virág Zoltán

Meetup szervező, előadó és okosotthon blogger. Szabadidőben otthonát és kertjét automatizálja, ezen felül kütyümániás alkalmazás fejlesztő.
View all posts by Virág Zoltán →