Sonoff újdonságok

Nemrég adtunk hírt hogy érkezik egy Sonoff D1 dimmer – amiről azóta több dolog is kiderült –, de máris jönnek az újabb termékek. Most ezeket vesszük górcső alá.

Első körben nézzük, mit is tudtunk meg a Sonoff D1 dimmerről: ahogy korábban írtuk leválasztható vezérlővel érkezik (külön vagy egyben kapható a dimmer, a vezérlő és a vezérlő foglalata). Az eWeLink appon kívül ezzel a vezérlővel is állíthatjuk a kívánt fényerőt 4 szinten, ráadásul mi magunk szabhatjuk testre az alacsonyabb és magasabb értékeket. A távirányító segít még a wifi és rf beállításban is, illetve természetesen ezzel kapcsolhatjuk ki és be a világítást. Maga a dimmer időzíthető, így különböző napszakban különböző fényerőre állíthatjuk automatikusan, de ha ezt fokozni akarjuk, akkor van mód a napkeltére és naplementére le vagy felkapcsoltatni a fényeket. Természetesen ez az eszköz is képes együtt működni a Google Assistant és Amazon Alexa rendszerekkel. Amiről még nem esett szó, de nagyon fontos, hogy a Sonoff figyelt arra, hogy a lehető legszélesebb körben használható legyen ez az eszköz – ezért a fura kialakítás –, aminek köszönhetően befér egy szabványos 86-os, illetve EU és US szerelvénydobozba is. Normál dimmelhető izzókból 200W, dimmelhető LED fényforrások esetén 150W a maximum terhelhetőség, ami bőven elég akár nagyobb szobák esetében is. Talán egy dolog van amit én hiányolok, az hogy maga a foglalat tölthetné a vezérlőt, de ez ebben az árkategóriában érthető hogy kimaradt.

Jelenleg pont akciós az Itead oldalán: $7.14 az alap dimmer, amihez hozzájön a foglalat és a vezérlő, így a teljes ár $12.87.

Korábban már volt szó arról, hogy az eWeLink appan akár bizonyos események hatására egy biztonsági kamera felvételt készíthet. Akkor még nem volt ismert ilyen eszköz, de immár megérkezett a Sonoff GK-200MP2-B néven, ami egy FullHD képes wifis biztonsági kamera. Természetesen hozza az elvárt funkciókat, mint például a mozgás érzékelés, az éjjellátó funkció, memóriakártyára rögzítés, a kétirányú audio és a mozgatható fejegység (Pan-Tilt). A Wifi mellett szerencsére LAN csatlakozóval is ellátták, amivel stabilabban és biztonságosabban üzemeltethető, sőt támogatja az RTSP protokollt, így akár NVR-re is rögzíthető a képe. Maga a kialakítás tetszetős, szép designt kapott, de a nagy erőssége mégis az eWeLink eszközökkel való integrálhatósága, azaz akár garázskapu nyitóval is összeköthető. Egy negatívumot lehetne megjegyezni a termékkel kapcsolatban, az hogy sajnos még ez sem támogatja az 5 Ghz wifit, csak 2.4 Ghz-n kommunikál.

Jelenleg $29.90 áron kapható a gyártó oldalán, viszont Banggood-on valamivel olcsóbban $26.99 áron lehet előrendelni.

Az utolsó Sonoff újdonság egyben egy érdekesség is, hiszen nem nagyon volt még hasonló a piacon. Ez a Sonoff USB Smart Adaptor egy okos USB vezérlő, ahogy a nevéből ez látszik is. De mitől okos? Attól hogy valójában majdnem úgy működik, mint egy sima Sonoff Basic, azaz időzíthető, távolról kapcsolható, vagy épp hanggal vezérelhető. Mivel egyre több eszköz üzemel USB tápforrásról, így teljesen életszerű hogy egy erre épülő eszközre is igény lehet. A gyártó még mobilokhoz is ajánlja, hogy menedzselve legyen azok töltése, de szerintem jobban passzol biztonsági kamerák ki és bekapcsolásához, hiszen nyugodtabbak vagyunk azzal a tudattal, hogy senki és semmi nem figyel miközben mi otthon teszünk veszünk. Majd este, ha elmentünk aludni, bekapcsolhatnak a kutató szemek, amikor mi már nem vagyunk azokban a szobákban. Persze egyéb USB-s eszközt is lehet vele okosítani a lámpától az asztali ventillátorig, szinte bármit, ami maximum 5V/2.4A fogyasztású. A többi Sonoff eszközhöz hasonlóan ez a készülék is 2.4 Ghz wifit használ, aminek állapotát kis LED jelzi.

Jelenleg $4.99 akciós áron lehet előrendelni a gyártó oldalán.

 

A D1 dimmerről és az USB vezérlőről még olvashattok nálunk, ugyanis rendeltünk belőle tesztre.

Kövess minket!
, , , , , , , , ,

About Virág Zoltán

Meetup szervező, előadó és okosotthon blogger. Szabadidőben otthonát és kertjét automatizálja, ezen felül kütyümániás alkalmazás fejlesztő.
View all posts by Virág Zoltán →