Izgalmas új termékkel készül a Kickstarteren a Sonoff

A Sonoff idén kifejezetten sok terméket mutatott be, ezért nem is lepődtünk meg, hogy ismét egy újdonsággal készülnek. Viszont egy kicsit szokatlan formában, először közösségi finanszírozásban jelenik meg az NSPanel névre keresztelt eszköz.

Az NSPanel egy kétféle kialakításban megjelenő színes érintőkijelzővel szerelt 2 gangos okos kapcsoló. Az eszköz érdekessége, hogy az eWeLink platformot használó többi eszközünket is képesek vagyunk a segítségével vezérelni. Készenléti állapotában pedig az aktuális idő mellett a lokális időjárási adatokat mutatja. Ezért inkább központi fali vezérlőnek lehetne hívni. Használhatjuk eszközeink vagy eszköz csoportjaink kapcsolására, termosztát vezérlésre vagy éppen előre beállított scene-ek futtatására. Ha ez mind nem lenne elég, az NSPanel beépített mikrofonjainak köszönhetően alkalmas hang alapú vezérlésre is. És ha már itt tartunk, természetesen az Amazon Alexa és a Google Home támogatottság továbbra is adott, amit most kiegészít az orosz Yandex féle Alice is.

A termék nem véletlenül került bejelentésre, hiszen a nagy konkurencia a Tuya is készült hasonlóval, mely pár partner gyártó kínálatában már elkezdett megjelenni. Ezen felül a Sonoff az Itead égisze alá tartozó másik termékcsalád, a Nextion termékeit tudja így hasznosítani. Aki nem ismerné a Nextion-t, annak röviden: ez egy olcsó és könnyen programozható Arduino-val is könnyen használható HMI-ket gyártó márka.

Bővebb információ és feliratkozás az NSPanel indulására az alábbi linken »

Kövess minket!
, , , ,

About Virág Zoltán

Meetup szervező, előadó és okosotthon blogger. Szabadidőben otthonát és kertjét automatizálja, ezen felül kütyümániás alkalmazás fejlesztő.
View all posts by Virág Zoltán →