Elindult a Works with Home Assistant program

Napokban jelentette be a Nabu Casa a Works with Home Assistant programot, melyet kifejezetten gyártók számára indítottak.

A program lényege, hogy hivatalos mederbe terelje a gyártók Home Assistant integrációját. Bár korábban főleg közösségi karbantartású integrációk voltak, több gyártó is bejelentkezett és hivatalos integrációt készített Home Assistant alá. Viszont előfordult, hogy a karbantartás ezek után elmaradt.

Hogy a felhasználói csalódást elkerüljék, a Works with Home Assistant programban résztvevő gyártók a Nabu Casa-val létrejött szerződés alapján vállalják az integráció folyamatos karbantartását, illetve biztosítanak technikai kapcsolattartót e mellé. Ez egyfajta elköteleződés a Home Assistant támogatása mellett.

A Works with Home Assistant program többféle integrálódást enged, ilyenek a lokális, felhős, vagy éppen a különböző kommunikációs megoldásokon keresztüli direkt integráció. Utóbbiak például a Zigbee, Z-Wave, Bluetooth vagy épp a Matter. Ezen szabványok segítségével megvalósított integrációkért továbbra is a Nabu Casa felel.

Tehát, ha olyan terméket látunk a jövőben, ami a fenti matricákkal rendelkezik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy teljesen kompatibilis a Home Assistant-tal és jó darabig az is marad. Ezeknél nagy előny, hogy nincs szükség firmware cserére, így a garanciát se vesztjük el.

 

További részletek angol nyelven ide kattintva érhetőek el a Home Assistant oldalán »

Kövess minket!
, , , ,

About Virág Zoltán

Meetup szervező, előadó és okosotthon blogger. Szabadidőben otthonát és kertjét automatizálja, ezen felül kütyümániás alkalmazás fejlesztő.
View all posts by Virág Zoltán →