Okosotthon rutinok a kellemesebb reggelekért

Ez a bejegyzés eredetileg ezen az oldalon jelent meg.

Okosotthon rutinok reggelre

Életünket egyszerűbbé tehetik azok az okosotthon rutinok, amelyeket megfelelően választunk ki és saját igényeinkre szabunk. A reggeli készülődés során számos olyan automatizálás van, amivel jobbá tehetjük a napunk indítását.

Éjjeli bagolyként az egyik legnagyobb kihívás, hogy reggel időben elinduljunk. Mindenki máshogy „éli túl” a reggelt. Van, akinek kell több, mint egy óra, hogy felébredjen teljesen, elkészüljön, közben megissza a kávéját, olvasgat. Én ennek az ellenkezője vagyok: vagy alszom tovább, vagy csinálnom kell valamit – köztes állapot nem létezik. Amit csak lehet, este előkészítem, hogy minél kevesebb dolog maradjon reggelre. Amikor tehettem, reggel indulás előtt 10-15 perccel keltem, és gyors készülődés után rögtön elindultam. Ma legalább egy órával indulás előtt ébreszteni kell a gyerekeket, hogy legyen esély időben kilépni az ajtón. Cserébe viszont, mire az egész család eljut a konyhaasztalhoz reggelizni, készen vagyok azokkal a dolgokkal, amikre az értékes időt egyébként nem szeretem elpazarolni – így ekkorra a ruhák ki vannak teregetve, a mosogatógép ki van pakolva, a szobák pedig robotporszívózásra készen állnak.

Hogy jönnek ide az okosotthon rutinok?

  • Időt spórol nekem: Bár a mosogatógép és a mosógép ki- és bepakolását továbbra sem csinálja meg helyettem, de nyer nekem reggelente fél órát! Mivel felhúzza a redőnyt automatikusan mindenhol, megkezdi a család ébresztését anélkül, hogy ki kellene kelnem az ágyból. (Vagyis nem másfél órával kell korábban kelnem, mint amikor el akarunk indulni, csak eggyel.)
  • Segít a reggeli rutinok fenntartásában: Aki tapasztalta már, milyen egy óvodással (vagy többel) reggel időben elindulni, tudja, hogy mekkora jelentősége lehet a jól kialakított reggeli rutinoknak – és ha belegondolunk, nem csak rájuk igaz, mi is könnyebben sodródunk végig a reggelen, ha már szinte ösztönösen mennek a dolgok.

De nézzünk, hogyan tudunk megvalósítani egy ideális reggeli rutint!

Mielőtt nekivágsz a tervezésnek, gondold végig a reggeleidet (azt is, ahogy most zajlanak, és azt is, ahogy ideális esetben történne). Az okosotthon rutin kialakításánál fontos, hogy ne azt próbáld leképezni, hogy mit csinálsz, hanem azt, hogy miért teszed, amit teszel. Miért fontos ez? Az okosotthonodnak teljesen más eszközök „vannak a kezében”, mint neked, ezért érdemes végig gondolni, hogy az egyes elvárásaidat az okosotthon hogyan tudja kivitelezni – hiszen lehet, hogy jobb megoldást fogsz így találni, mint ha te csináltad volna.

Ne akarj magadra erőszakolni olyat, amire nincs szükséged. Kialakíthatsz akár 20 lépéses reggeli rutint is, de csak azért ne tedd, mert az okosotthon rendszer képes rá. Ha például te úgy érzed jól magad reggelente, hogy végig mész a házon, és felhúzod a redőnyöket, akkor ne automatizáld, csak azért mert lehet. (De ha az ablakokat folyamatosan süti a nap, azt érdemes megfontolni, hogy a nap további részében igazodjon az árnyékolók állapota a fényviszonyokhoz és a hőmérséklethez, így sok energiát takaríthatsz meg.)

Összegyűjtöttem néhány automatizálást, amelyek segíthetik a reggeli okosotthon rutinok kialakítását:

Ébredés

  • Valószínűleg senki sem szeret hirtelen erős fényekre és hangokra ébredni. Az okosotthonunk lehetővé teszi, hogy fokozatosan húzódjon fel a redőny, és kapcsoljon be a zene. 
  • Ébredj a kedvenc zenédre vagy akár minden nap másikra! Állítsd be, hogy fokozatosan hangosodjon fel, így nem fogsz a legmélyebb álmodból felriadni.
  • Állíts be egy meghatározott zenét vagy hangjelzést arra az időpontra, amikor mindenképp fel kell kelned, így élvezheted az ágyból a zenét anélkül, hogy folyamatosan az órát kellene nézned.
  • A gyerekeknek lehet saját ébresztő zenéje, de akár egy rövid mesét is meghallgathatnak, mielőtt fel kell kelni.
  • Ébredj napsütésre! Állítsd be, hogy mikor húzódjon fel a redőny és mennyire – télen pedig az okos világítás tudja ezt imitálni, amikor még sötét van odakint ébredéskor (az okosizzót programozhatjuk úgy, hogy egy bizonyos időpontban kapcsoljon fel, és mennyi ideig tartson, hogy elérje az adott fényerőt).
  • Éjszaka jobban alszunk, ha hűvösebb van, de reggel nem esik jól kikelni az ágyból. Állítsd be, hogy kellemes hőmérséklet uralkodjon a lakásban, mire felkelsz.

Készülődés

  • Időzítsd a fürdőszoba fűtését, így kellemes melegben zuhanyozhatsz.
  • Tervezd meg a napodat a hangasszisztens segítségével. Az időjárást, a napi teendőidet vagy akár a közelgő szülinapokat is meghallgathatod indulás előtt. 
  • Rendesen mosnak fogat a gyerekek? Állítsd be a hangasszisztens fogmosás funkcióját vagy válaszd ki a saját 2 perces fogmosó zenéteket!

Reggeli

  • Friss kávéval vár a konyha, ha van egy okos kávéfőződ (vagy egy normál kávéfőződ egy okos dugaljjal)
  • Állíts be a hangulatodnak megfelelő fényeket és zenét, és máris jobban indul a nap.
  • Ha tovább szeretnéd fokozni az okos kütyük élményét, találhatsz olyan okos konyhai berendezéseket, amelyek a kávéfőzőhöz hasonlóan automatán működnek, és megsütik a tojást és a pirítóst mire felkelsz. (Én sokkal jobban szeretek főzni annál, hogy egy ilyen kütyüre bízzam a reggelit, de nem vagyunk egyformák.)

A reggeli okosotthon rutinok közül az utolsó, amikor elmegyünk otthonról. Ilyenkor az otthonunk “készenléti üzemmódba” vált: a klimatizálás minimálisra csökken, az árnyékolók, ahol kell, ott leeresztődnek, elindul a robotporszívó, lekapcsolnak a lámpák. Kivéve, ha otthonról dolgozunk. Akkor elindítjuk a „home office” rutint, és úgy teszünk, mintha elmennénk otthonról.

Kövess minket!

About okosotthon.guru

„A hálószoba lámpa kapcsolójához miért nincs távirányító?” Ez volt az a kérdés, ami elindított 2013-ban az okosotthonok világa felé, ekkor fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy az otthonomat még kényelmesebbé, biztonságosabbá és nem utolsósorban energiatakarékosabbá teszem. Évekig nézelődtem a piacon fellelhető megoldások között, de még alaposabb utánajárás után sem tudtam eligazodni a rengeteg lehetőség és megoldás között, nem volt a piacon olyan megoldás vagy személy, aki átlátta volna a gyorsan változó okosotthon piacot és személyre szabottan tudott volna segíteni az otthonom kialakításában. Az elmúlt évek a lehetőségek feltérképezésével, kipróbálásával, valamint az önképzéssel teltek. Megismertem a „csináld magad” megoldásokat, a kész eszközöket majd a komplett épületautomatizálási rendszereket is. Kipróbáltam, szétszedtem, hogy megértsem, hogyan is működik, elkövettem az összes lehetséges hibát, amit ezen téren el lehet követni. Mindig arra törekedtem, hogy átfogóan megértsem és megismerjem a különböző megoldásokat és azok előnyeinek és hátrányainak ismeretében tudjak egyik vagy másik megoldás mellett dönteni. Az idő során azt vettem észre, hogy mások is hasonló helyzetbe kerültek, mint annak idején én. Szembesültek az őket elárasztó lehetőségekkel és nem tudnak választani az okosotthon megoldások között, mert úgy érzik, nincsenek a megfelelő információ birtokában. Feladatomnak éreztem, hogy segítsek nekik, így megalapítottam a Smartopert Kft-t és életre keltettem az Okosotthon Guru márkát, ahol márkafüggetlenül segítek eligazodni azoknak, akik okosotthont szeretnének, hogy valóban rájuk szabott okosotthonuk legyen. Telepítők és villanyszerelők is megkerestek, hogy melyik megoldást javaslom nekik, mert ők sem igazodtak ki a lehetőségek között, így született meg a Smopet, mely naprakész tudást biztosít a szakembereknek a piacon lévő megoldásokhoz, mert így lehetnek kiemelkedőek a területükön és szolgálhatják az ügyfeleik érdekeit.
View all posts by okosotthon.guru →